2010. április 29., csütörtök

Bogyó és Babóca már a képernyőn is

20 év után ismét magyarországi mesesorozat készül, méghozzá az M. Tóth Géza nevével fémjelzett KEDD animációs stúdióban.



Bartos Erika könyvsorozata a Bogyó és Babóca eddigi összes része megelevenedik egy 26 részes rajzfilmsorozatban. A premier szeptemberben várható. Az animációs mesében lesznek új részek is, és ha lehet hinni az ígéreteknek, ezek a részek is meg fognak jelenni könyv formájában is.
A siker szinte érezhető: A méltán híres Bartos Erika író, figurái Bogyó, a csigafiú és Babóca a katicalány, Pogány Judit a mesélő, az Alma zenekar a zeneszerző és a rendezők Krizsanics Antonin és M. Tóth Géza.



Az első nyilvános vetítés a VI. Gyermekirodalmi Fesztiválon lesz a május 2.án a Művészetek Palotájában. Aki meg szeretne nézni néhány részt annak itt a helye. Ráadásul találkozhatnak az írónővel, aki vetítés közben dedikálja is megjelent köteteit is.

2010. április 28., szerda

LEGO rekord

Egy lelkes norvég csapat, úgy döntött, megdönti a München tartotta "világ legmagasabb LEGO tornya" rekordot. Négy nap alatt készült el a félmillió elemből álló torony (biztosító kötél segítségével), amit az Oslo-i városháza előtti téren készítettek. Az építmény 30,22 m magasra sikeredett, vagyis ezzel jócskán megdöntötték a müncheni eredményt, mely 29,97 méter magas volt.



A hitelesítést egy dán nagykövet és a Guiness rekordok könyvének képviselője végezte. Sajnos a torony nem sokáig állt az oslo-i helyén, ugyanis a végeredményt követő napon már le is rombolták. Arról nincs forrásunk, mit csináltak a félmillió LEGO darabkával.

2010. április 27., kedd

Lolka és Bolka még ma is sláger

Lolka és Bolka 1963-ban került a közönség elé, az ötletgazda Władyslaw Niehrebecki jóvoltából, aki a figurákat saját gyerekeiről mintázta.



Bolka a magasabb, vékonyabb piros sortos, sárga inges gyerkőc és Lolka az alacsonyabb, lila nadrágos, fehér inges fiú. A fiúk egy évtized múlva egy lánypartner is kaptak Tola személyében.
A két gyermeket Bołeslawnak és Karolnak hívják, a mese lengyel neve Bolek és Lolek, de angolszász országokban Jim és Jam -ként mutatták be, valamint Bennie és Lennie néven is hírük ment.



A mese érdekessége, hogy a tavaly megrendezett Las Vegas-i filmkiállításon nagyobb sikert aratott ez a két jómadár, mint Andrzej Wajda vagy Krzysztof Kieslowski filmjei. Jelenleg Lolkával és Bolkával a tévéképernyőn kívül DVD-én, könyvekben , kifestőkben és számítógépes játékokban találkozhatunk.

2010. április 24., szombat

Naprendszerünk bolygói

Ifjú kis csillagászoknak szóló játék a Clementoni-tól. A űr után érdeklődők megismerhetik Naprendszerünket és bolygóinkat és azoknak szerkezetét, megjelenését, összetételeit. Érdekes információkat olvashatnak a világűrről, mint például a csillagokról, az üstökösök komájáról, a vulkánokról, az űrkutatás fontos állomásáról a Marsról, a holdrendszerről, mikor alakul ki telihold, vagy magáról a Napról. Megismerhetik a bolygók által bejárt pályákat, például a Föld Nap körüli pályáját, az égitestek egy nap alatt megtett útját és annak tengelyforgását. És még sok más kérdésre megkaphatják a választ a játék segítségével.



A játék kitűnően modellezi a Naprendszert, így egy vizuális élményt és egy izgalmas utazást nyújt a kisebbek számára.



A fáraók nyomában - A fáraó nílusi utazóhajója


A díszes egyiptomi hajó teljes legénységgel áll a fáraó rendelkezésére. A hajó alkalmas vízi csatákra, mivel a fedélzetek több kilőhető tüzes nyíl és hatalmas ágyúk sora található, így az ellenségnek jól meg kell gondolnia, hogy megtámadja e a fáraó hajóját, mert lehet könnyen megüthetik a bokájukat. A fáraó hajója sebesen siklik a vízen, de ha eléri a szárazföldet kereken is gurítható. A vitorlára egy hatalmas Hórusz szemet varrtak, ami a fáraó hatalmát és erejét jelképezi, de nem utolsó sorban az istenek előtt is hódolva ezzel.

2010. április 23., péntek

A fáraók nyomában - Egyiptomi emlékek

Az ősi egyiptomiak rengetek hagyományt és természeti valamint tárgyi értékű kincset hagytak ránk.


Ilyen például Anubisz templomkapuja, ahol az istenekhez imádkoztak és áldoztak. Anubisz egy fekete kutya képében jelent meg ez megtalálható a szettben is. A kaput híres hieroglifák díszítik.



Egyiptomban egy Szfinx-be temették el halottaikat és a hozzátartozó kincseiket. Maga a Szfinx egy oroszlántestű emberfejű építmény. A sírhely kapuit két felszerelt egyiptomi őrzi, nehogy a sírrablók kezére kerüljön a kincs.



A fáraók legfőbb temetkezési helye a piramis volt. Itt temérdek kincset találhatunk és a sírrablók legfőbb célpontjává vált ezáltal. A legnagyobb különbség a Szfinx és e között, hogy a piramis rengeteg csapdát rejt. Titkos ajtók, eltűnő lépcsők, csúszdák, csapóajtók kígyók, skorpiók és még rengeteg meglepetés vár a fosztogatókra.

2010. április 22., csütörtök

A fáraók nyomában! - Hadsereg

Egyiptomban a sírrablók ellen díszes hadsereg lép fel, hogy megőrizzek az utókor számára a kincseiket.



Az egyiptomi katonák lovakkal és különböző harci fegyverekkel harcolnak a fosztogatók ellen. Ha meglátják a sereget a rablók eszeveszett rohanásba kezdenek, hogy meneküljenek a hírhedt fellépők elől.



A sereg hadvezérének díszes harckocsija van, amelyet két kitűnő paripa vezet. Vezír ezzel a járművel végzi a seregszemlét. A katonák ezért nagyon tisztelik őt. A kocsin megmunkált berakások és egy szuper íjtartó is található. Ha a fővezért a sereg élén megy a rablók azonnal szétszélednek, mert megijednek a félelmetes harckocsitól.

2010. április 21., szerda

A fáraók nyomában! - Sírrablók

A Playmobil játékcég izgalmas kalandokkal teli utazást ígér Egyiptomba a piramisok hazájába. E termékcsaládon belüli termékek a sírrablókra vonatkozóan:



A sírrabló lovas, aki egy kis portyára készül és íjával készül fel a nagy ütközetre a kincsekért.



A sírrablóknak nem csak lovakra, hanem tevékre is szükségük van, hogy el tudjanak tűnni a sivatagban ha menekülésre kerül a sor. A tevekaraván segít nekik ebben.



A fosztogatóknak mindig van egy titkos rejtekhelyük, ahol megbújhatnak ha veszély közeleg, valamint ebbe a vályogházba tárolják a kifosztott piramisok kincseit. A ház jól felszerelt, található benne kút ivóvízzel, fekvőalkalmatosságok, valamint a házat védik a mérges kígyók és kutyák.

2010. április 20., kedd

Toy Story 3 ízelítő

A Toy Story 3.része június 17-én kerül a mozik vásznaira. De addig itt egy kis ízelítő, mely arra részre utál, mikor Andy már elajándékozta játékait az óvodának és a játékok ismerkednek egymással. Hatásos belépővel megjelenik Ken és körbevezeti az újdonsült játékokat a gyerekmancsok között. Barbie és Ken között rögtön felcsapnak a szerelem szikrái, aminek valószínűleg lesz folytatása a mesében is. A videóban egy hatalmas baba ház jelenik meg, amiben egy fantasztikus wellness-részleg is található, ahol a játékok kipihenhetik fáradságos napjaikat.
Kiderült, hogy az ölelni való kedves lila macinak a magyar változatban Macó lesz a neve.

Íme nézzük:


szólj hozzá: Toy Story 3 részlet

2010. április 19., hétfő

Polly Pocket babák

A Polly Pocket babák és kiegészítőit 1990-s években dobták piacra. Az eredeti babákat a Bluebird játékcég gyártotta, nevét a zseb méretéről kapta, kisebb volt mint egy hüvelyk és kemény műanyagból készültek.Később a Mattel kezdte el értékesíteni, de a Fashion Polly babák már jelentősen eltértek az eredetitől. A babák 2-3 hüvelyk magasak lettek, puha műanyagból készültek, a hajlékonyság kedvéért és ezekre aggattak divatos ruhákat és kiegészítőket.



1999-ben a Mattel újratervezte a Polly Pocket babákat és egy gyűjthető sorozat készült belőlük. A babák megint megnagyobbodtak és élethűbbek lettek. Ebben az évben jelentek meg a Fashion Polly babák, amik ugyanazt a karaktert viselték, mint a Polly Pocket -ek (Polly, Lea, Shani, Lila, stb..).

2010. április 17., szombat

Új szereplő érkezik a Thomas, a gőzmozdony című mesébe

Thomas, a gőzmozdony 65 esztendős, sok generáció nőtt fel rajta. Már beszámoltunk arról, hogy sok régi mesét digitalizálnak, aminek ez a sorozat is alávetette magát. Az új animációs mesében már a szereplők maguktól megszólalnak, vagyis a narrátorokra már nincs szükség (egy időben a sorozat narrátora Ringo Starr. a Beatles dobosa volt).



Az ázsiai gyerekek kedvéért egy okos, mindenhez értő és legfőképpen barátságos japán mozdony is helyet kap a sorozat szereplői között, akinek a neve Hiro lesz. Az új sorozat még idén forgalomba kerül, elsőként Kanadába, Japánba valamint az Egyesült Államokban.

2010. április 16., péntek

Barbie papnő

Barbie már sok mesterségben kipróbálta magát, de most elérkezett egy újabb lépéskő az életében.
Julie Blake Fischer ötlete nyomán Barbie az Episzkopális Egyház papnője lett. Mivel Julie is ezt a szerepet tölti be, így nem beszélhetünk szentségtörésről. A kitalálójának az volt a célja, hogy felhívja a figyelmet a háttérbe szorított hivatásra, ami mindenképp sikerült neki.



Az Episzkopális Egyház körében több protestáns mozgalom tartozik, ahol a nők püspökké szentelése nem tilos. Barbie figurája csak jó példával szolgálhat a fiatal lányok körében.
A papnő Barbie-nak hatalmas rajongói tábora van (már egy saját website is a rendelkezésére áll) és az újabb mizéria elkezdődött.

2010. április 15., csütörtök

Interaktív papagáj

Sok szülő nem engedheti meg magának, hogy háziállatot tartson sem anyagilag sem hely függvényében. A Hasbro Interaktív papagája pontosan ezt a célközönséget célozza meg. A papagáj talapzattal együtt 37 cm magas, így egy valódi papagáj mivoltát tükrözi. A madár megtanulja, amit mondasz neki, beszél is hozzád, valamint táncra is perdül ha kedve tartja. Ha megéhezik, tudsz adni neki kekszet is. Maga a játék 4 darab ceruzaelemmel működik, valamint 2 darab szükséges a távirányítóhoz. A játék kifejezetten 4 éves kor felett működtethető.

2010. április 14., szerda

LEGO Bugatti Veyron

A LEGO már nem csak a gyermekek játékszere, mivel fantasztikus másolat készült a Bugatti Veyronból. Az alkotók a műszaki megoldásokat helyezték előtérbe. Az eredeti méretnél igaz jóval kisebb, de a külső megjelenése is megtestesíti a brutális teljesítménnyel felruházott olasz sportautót. Ráadásul a "Legolemezek " alatt érdekes dolgokra bukkanhat az ember. Az autóban rengeteg elektromos működtetésű alkatrészt találunk, mint például a hátsó szárnyat és a tetőt távirányítással mozgathatjuk, úgy mint az autót magát. De a hab a tortán a valósághű hétsebességes szekvenciális váltó, ami a gyakorlatban is nagyon jól működik.


2010. április 12., hétfő

Toy Story 3

Már nem kell sokat várni, hogy megérkezzen hozzánk is a Pixar legújabb alkotása. Igaz ebben az esetben a 15 éves múltra visszatekintő Toy Story - Játékháború harmadik részéről van szó.
A cowboy és az űrharcos kezdetben nem kedvelték egymást, majd később együtt kellett harcolniuk azért, hogy megmeneküljenek a szortírozástól, hiszen Andy a játékok gazdája már nagyobb lett.
Ebben a részben Woody és Buzz sorsáról döntenek az írók. A történet eljutott odáig, hogy Andy egyetemre megy és már nem játszik velük. Ebben a részben kiderül vajon végleg lezárul e a két barát kapcsolata és tényleg nyugovóra térnek mindketten?



Az új filmben új szereplők is társulnak hozzájuk. Így kapcsolódik a történethez a rózsaszín maci és a lovacska, akiknek nevét még nem tudjuk, de azt már rögtön elmondhatjuk róluk, hogy a mesét hűen tükrözik. A gazdag érzelemvilág már most kiül az arcukra.

Addig is itt van nekünk az előzetes:


2010. április 11., vasárnap

Lego SSV Normandy SR-2

Sok videojáték inspirált már LEGO alkotásokat. Ben Fellowes nem kezdőként arra vállalkozott, hogy az egyik legnépszerűbb játék a Mass Effect Normandy SR-2 1.26 méteres LEGO mását elkészítse. A munka profi lett.
A legendás hajó képei LEGO formában:

2010. április 10., szombat

Hello Kitty tricikli

Közeledik a jó idő és egyre több lurkó szeretne a szabadban játszadozni. Ez a háromkerekű kis jármű lehetővé teszi, hogy a kicsik is élvezzék az utat a játszótérig, ahol belevethetik magukat az igazi játékos szórakozásba.
A Hello Kitty tricikli igazi csajos jármű (4 éves kortól), rózsaszín üléssel és csomagtartóval, amibe a nélkülözhetetlen játékaikat tehetik. Kalandra fel és irány az út.

2010. április 9., péntek

W.I.T.C.H.

A W.I.T.C.H. című francia animációs sorozatnak az olasz képregény változat szolgált alapul. A történet 5 fiatal lányról szól, akiket kiválasztottak arra a nemes feladatra, hogy védjék Condrakart, valamint feladatuk a Fátyol őrzése, ami elválasztja a Földet egy másik világtól, Meridiántól. Az 5 elem segítségével ez többé kevésbé sikerül is nekik. Will-é az energia, amit csak a második évadban kap meg, Irmáé a víz, Taranee a tűzért felelős, Cornelia a Föld biztonságát védi és Hay Lin a levegőért felel.



A sorozat címe a lányok kezdőbetűiből áll: Will, Irma, Taranee, Cornelia és Hay Lin, ami angolul boszorkányt jelent.
Az Őrzőknek segítségük is akad. Például szolgálatukra van Yan Lin, Hay Lin nagymamája, aki egykor szintén Őrző volt. Caleb a meridiáni lázadás vezetője, valamint Blunk egy kis zöld, békeszerű, de egyben koboldféle teremtmény, aki a csempészés nagy királya.
Az évadok 26 részből állnak, amik körülbelül 25-30 percesek. A sorozat epizódjait a francia Sip Animation készítette.
Amerikában kezdetben kis könyvekben adtak ki, majd 2005-től regényszerű adaptáció készült 2-2 epizóddal, amely két havonta jelent meg.

2010. április 7., szerda

Mézengúz

A Mézengúz (B-movie) 2007 egyik sikeres animációs rajzfilmje. A történet főszereplője Barry Bee Benson, aki frissen diplomázva úgy érzi nem a méhek dolgozó világába született. Ezért a tiltás ellenére mikor kirepülnek szóba áll egy emberrel, Vanessa-val. Ebben a számára furcsa világban rádöbben mekkora igazságtalanságok történnek, így barátjával megpróbál fellépni ellene. De nehogy túlzásba vigye és felboruljon a világ egyensúlya.
Kövesd végig a kis méhecske és barátja Vanessa kalandjait, ebben a képeskönyvben. A könyv feleleveníti a mozivászonra megálmodott mese jeleneteit, így rengeteg kép tárul eléd a meséből. Kiváló esti mese kicsiknek, elgondolkodtató iromány a nagyobbaknak.

2010. április 6., kedd

G-Force - Rágcsávók csapata

A G-Force - Rágcsávók a lemenőbb titkos-ügynök csapat. Nem azért, mert híres sztárok alkotják, inkább az eszük, a gyorsaságuk, fejlettségük valamint a tengerimalacúságuk miatt.
Íme a csapat:



  • Darwin: A csapat vezére, mindet megtesz a csapat győzelméért. Jelmondata: "Rágcsávót nem hagyunk hátra!" Magyar hangja Rékasi Károly.
  • Tschuddi: Magabiztos kis ügynök. Feladata logikus gondolkodás, így minden helyzetből kivágja magát. A fegyverekkel jól bánik, valamint szereti az extrém helyzeteket. Jelmondata: "Tikk-Takk-Bumm!" Magyar hangja Hujber Ferenc.
  • Rágnesz: A csapat egyetlen női tagja és egyben az agya is. Harcművészetben jártas, folyékonyan beszéli a spanyolt, az angolt és a tengerit. Jelmondata: "Ha tekintettel ölni lehetne, már véged lenne" Magyar hangja Peller Mariann.
  • V.Kond: Feladata a hírszerzés. A csillagorrú vakond a csapat technikai zsenije. Óriási tapasztalata van a földalatti hadműveletekben. Ellenben a veszélyt nem érzékeli. Jelmondata: "Vakond vagyok, imádom a férgeket" Magyar hangja Scherer Péter.
  • Mooch: A csapat egyik legfontosabb tagja ez a kis zümi. Feladata a megfigyelés. Szó szerint a légy a falon megfigyelési technika megvalósítója. Jelmondata: "Bzzzzzzzzzz"
  • Hurley: Civilként kerül a csapatba, majd a végén már Ő is a ügynökként szolgál. A tengerimalacok közül Ő a legmalacabb. Nem bírja elviselni az igazságtalanságot. Jelmondata: "Pofonegyszerű" Magyar hangja Csonka András.

2010. április 5., hétfő

Legyél Te a legnagyobb Honfoglaló!

A nagy fellángolás hevében Bátyámmal megvásároltuk a Honfoglaló társasjátékot. Sokan azt mondják, ugyanaz mint az internet segítségével játszott változat. Én egy lényeges különbséget vettem észre: SZEMÉLYESEBB. Ezt a társasjátékot, kétféleképpen lehet játszani. Lehetnek vérre menő nagy asztalcsapkodásokkal, valamint egy meghittem környezetben való szórakozási lehetőség.



A játék tematikája nem sokban tér el a weblapon találhatóétól. A játék ugyanúgy a bázis kiválasztásával kezdődik. A következő rész a felosztás, amiben 6 feleletválasztós kérdés játszik szerepet. Ha maradt még üres terület, akkor következik a tippelős kártya. A táblán jelzett képek mutatják meg, hogy ki következik és a 6 körből még mennyi van hátra.
Aztán kezdődhet a csata. Támadásnál és védésnél szintén az általános műveltség, a jó stratégia valamint a szerencse meghatározó. Ha ügyes vagy még az ellenfeled várát is elfoglalhatód.
A játék a 6. kör után ér véget. Az a győztes, akinek több pontja van, na meg persze meg van még a vára.
A játék tábla formájában is élvezhető, bár a kérdéseknél a gyorsaság mérése nehezebben kivitelezhető. Ez az egyetlen negatívum az online és az asztali forma között.
Én csak ajánlani tudom mindenkinek, aki a műveltségi körét bővíteni szeretné, valamint egy kellemes délutánt akar tölteni családjával, barátaival.

2010. április 4., vasárnap

Tapsi Hapsi története

Tapsi Hapsi (eredeti nevén Bugs Bunny) a Bolondos dallamok egyik oszlopos tagja, melynek elődje a Merrie Melodeis. Kezdetben a Leon Schlesinger Produkció rajzolta a mesét, 1944-ben eladta a Warner Bros-nak. 1942 és 1960 között a Bolondos dallamok volt a legnépszerűbb mese a világon.
Tapsi Hapsi karaktere 1940-ben született meg egy átlagos szürke nyúllal Brooklynban. A kinézetért először Tex Avery felelt, majd végleges alakját Robert McKimson-nak köszönheti. Szinkronhangja Mel Blanc volt, akinek feladata az volt, hogy a brox-i és a brooklyn-i nyelvjárást keverve megalkossa Tapsi Hapsi személyiségét. Később kénytelenek voltak változtatni ezek, hiszen a 70's években sokan rasszistának, túl trágárnak és nagyon erőszakosnak találták a rajzfilmet.
A karakterhez hozzátartozott a réparágás közbeni laza jelmondatok a "Ej.. mi van doki?" vagy a "Természetesen rájössz, ez háború".

2010. április 3., szombat

Lego Atlantisz -Tengerjáró Jet-Ski

Atlantisz eltűnt városa után kutathatsz a LEGO Atlantisz sorozatával. A tengerjáró Jet-Ski segítségével saját magad kutathatod fel az eltűnt kincseket. A Jet-Ski 23 alkotóelemből áll, amit neked kell összeraknod. A szett tartalmazza még a mélytengeri búvár felszerelésbe bújtatott mini LEGO figurát is.
Indulhat a vadászat, kerüld ki a tengerbe lévő élőlények által készített csapdákat és keresd meg az eltűnt várost, Atlantiszt.

2010. április 2., péntek

Alkonyat-Újhold gömbpuzzle

Egy újabb kiegészítő az Alkonyat rajongóinak. A New Moon magyarul az Újhold 15 cm-s átmérőjű, 240 darabos gömb-puzzle -ját kirakhatod már Te magad is. A főszereplők közül a Bellát alakító Kristen Stewart, az Edwardot formáló Robert Pattinson, valamint Jacob karakterét játszó Tayler Lautner szerepelnek a gömbön.
A Ravensburger-től megszokott minőség: tökéletesen megmunkált mozaikdarabok a pontos illeszkedés érdekében.

2010. április 1., csütörtök

Beszélsz angolul?

Sok szülő számára fontos, hogy gyermeke a legfogékonyabb korában már nyelvekkel foglalkozzon. Abban a hitben élnek, hogy minél előbb elkezdenek nyelveket tanulni még ha játékos szinten is könnyebben boldogulnak a későbbiekben.
A Beszélsz Angolul? játékosan tárja a gyermek elé a szótanulás lehetőségét. Kiválóan alkalmas, hogy a kicsik koncentrációs készségét, a hallás utána szövegértést fejlessze, valamint ötletes illusztrációkkal fenntartva a figyelmet egyre gyorsabban bővülhet a gyerek szókincse. A képek hozzárendelésével megkönnyebbül az emlékezés, valamint a koncentrációt és az észlelést is gyakorolhatja. A játékban 3 ismert játéktípust ötvöztek: a memóriát, a bingót és a kvartettet.